Ez a honlap az Európai Únió hozzájárulásával készült
Luigi hatalmasat versenyzett Máriapócson!
Április 8-9-én rendezték Máriapócson a magyar Rallycross Ob első fordulóját, ahol az OXXO Energy
Drink pilótája, Lajos Gyula „Luigi” immár Div4 Super National kategóriában állt rajthoz.
Bár az éles versenymotor nem
lett kész az autóhoz, s Luigi egy szinte széria motorral volt kénytelen indulni, az OXXO Energy Drink pilótája jó előjelnek
vette, hogy egy héttel a verseny előtt megdöntötte a Máriapócsi pályán kétkerekes autóval futott körrekordot, így mostantól
az ő nevéhez fűződik a rekord.
Vasárnap Luigi felkészülve érkezett a versenyre, minden rendben volt az autóval, összes lehetőségre felgumizva,
készen állt a rajtprogram, a teszteknek köszönhetően minden időjárási körülményre megvoltak a beállítások, de ami történt,
arra mégsem lehetett felkészülni…
Az edzésen Luigi kategóriájában megfutotta a legjobb időt, de az első selejtező futamtól
minden borult. A rajtnál hiába jött el elsőnek Luigi, egy tömegkarambol utolérte, megpörgették, majd hátulról telibe találta
egy autó, két kerékre emelte Luigit, majd nekitolta egy harmadik autónak. Ahogy végül földet ért az OXXO pilótája, az első
kereke kitört, így nem tudta folytatni a selejtezőt. Az autón a szerelők egész nap - és éjjel dolgoztak, aminek eredményeképpen
sikerült versenyképes állapotban összerakni.
Hétfőn a két hátralévő selejtezőt simán megnyerte Luigi, így magabiztosan
várta a döntőt. Önbizalma hamar elszállt, mikor a rajt pillanatában beragadt a rajtprogram gombja, s 5500-as fordulatszámon
maradt az autó. A komplett mezőny elment mellette, hisz ezen a fordulaton nem tudott gyorsulni Luigi, s mást nem is tudott
tenni, mint nyomni a gázt, és próbálta pöckölgetni a gombot, hátha kiugrik. Egyszer csak felbőgött a motor, s Luigi a mezőny
után eredt. Két kör után már a második helyen autózott, Luigi már az előzésen törte a fejét, amikor féktávon beesett a fékpedál,
s nem tudott befordulni az OXXO pilótája, hanem kiesett a pályáról. Később kiderült, hogy a fékerő szabályzó eresztette a
fékolajat, ami miatt lelevegősödött a fék, ezért nem fogott. Luigi ismét az utolsó helyről indult a mezőny után, ismét
felzárkózott a vezető lengyel srác mögé, amikor ismét elment a fék, s Luigi megint csak leesett a pályáról, vissza az utolsó
helyre. Újabb felzárkózás következett, egészen a második helyig, amikor az utolsó kanyar következett, de Luigi még jócskán
le volt maradva az élen haladó mögött:
„Teljesen
el voltam keseredve, hogy hiába küzdöttem, nem tudok nyerni - meséli Luigi -, de a cél előtt megláttam a körszámlálót, hogy
van hátra még egy kör! Na, ettől vérszemet kapva olyan kört mentem, amilyet csak lehetett az autóval, és a – most már tényleg
utolsó kanyarban, ami a cél is volt egyben, beestem mellé, és megnyertem a versenyt! Nem értem hozzá, teljesen szabályosan
előztem, a verseny után elmondta, hogy ő látott a tükörben, hogy messzebb vagyok, és azt hitte, megnyerte, amikor megérkeztem
mellé, megijedt, és így hagyott helyet nekem az előzésre. Ezzel a kategóriám mellett megnyertem az összetett versenyt, és
a csapatversenyt is. Amire a legbüszkébb vagyok, az nem is kifejezetten a győzelem, hanem az, hogy háromszor is az utolsó
helyről tudtam feljönni, ráadásul úgy, hogy senkihez nem értem hozzá, nem löktem meg senkit, tisztán küzdöttem fel magam az
élre, és még nem is az éles motorom volt az autóban. Nagyon boldog vagyok, hogy ott folytatom idén, ahol tavaly abbahagytam
– győzelemmel zártam tavaly, s most győzelemmel kezdtem a szezont.”